Love is all you need.
Nem számít, hogy három hete folyamatosan ezt a számot éneklem, valahogy, épp mikor megpróbálnám elfelejteni, visszamászik a fülembe. :) De nem zavar.
A mai nap a jobbnál is jobban indult - a csuklós járat helyett helyközi járat jött (ami jó, mert nem áll meg a Neszűrben, viszont egyben rossz is, hiszen csak egy kicsit busz) - nem kellett beljebbmenni a buszon - csak és egyszerűen megálltam a lépcsőn. :D
A 34-es terembe belépve érdekes látvány fogadott: Bence(a busza késik), Bálint(általában késik) és Donát(van, hogy itt van időben), egymással 30°-os szöget bezárva a hangszereikkel felszerelve, azaz egy dobgitár, és basszgitár és eeeegy... szaxofon. :) Ugye, milyen fantasztikus trió? :D
Bálint a basszgitárhoz hozott erősítőt - direk erre a napra kétszer akkora táskával jött, mint szokott, csak hogy az beleférjen, és felcsillanó gyerekszemmel nevetett rám:
- Nézd, Vivi, zenél a táskám!
Órán? Exactly nothing.
Lyukasban beültünk a könyvtárba, miután kiköszörültük a nyelvünket az osztály maradék 29 tagján, akiknek órája volt, aztán csatlakoztunk a 9.-esekhet, akikkel össze vagyunk vonva németen, mert igen, nyelvi e.k., so mi egy évvel még odébb vagyunk a 10.-esektől. :) Zsófival ketten már nem fértünk oda ahhoz a kis, 6 személyes asztalhoz, így mi ketten külön ültünk, és úgy elegyedtünk beszélgetésbe. Aztán megérkezett Judoka... Persze, neki sem volt már hely, a többieket boldogítsa, így hozzánk ült.
Már nem is tudom, miről kezdtünk el beszélgetni, de a lényeg, hogy az álmokra lyukadtunk ki, pontosabban a rémálmokra, merthogy mostanában nekem is és Zsónak is kijutott belőle. Egész érdekes téma volt, amíg Judoka be nem kapcsolódott a beszélgetésbe...
Nem tudom őt megérteni, és sajnálni sem.
Amint tartott az "álombeszámolója" során egy lélegzet vételnyi szünetet, Zsó meg én kijelentettük, hogy "Ó, menjünk már ki enni, piszkosul éhes vagyok!"
Hát, az a matek, az
már tényleg nem kellett volna...
Föci? Tetszett, de a föci mindig is tetszett. :) Pláne így, hogy a dinoszauruszokról ejtünk szót. :)
Tesiről megint ellógtunk - még mindig nincs itt Grizzly.
Lyukasban - vagyis, a magunknak csinált lyukasban - Gabi, Vivi meg persze én nekiültünk beszélgetni, illetve enni a könyvtárban - ob es verboten ist. Vivinek 12.45-kor busza volt, könnyes búcsút vettünk tőle, majd fojtattuk a beszélgetés fonalát.
Németet végigszenvedtük, aztán, mikor végre kijöhettünk, a szám a fülemig szaladt, én meg egészen Janóig, aki az ajtóban várt.
Fáradtak voltunk mind a ketten, pedighát ő egész nap otthon volt. Kinevettem azért, mert kicsit "lebarnult" az edény, mikor ő főzött magának valamit. Aztán elmentünk a Tisztibe, hogy ott bevárjuk Danit meg Dokit, akik Janónak hozták a leckét, de persze csak nyolcadik óra után. Aztán szerencsésen felspannoltuk egymást - mikor megkérdeztem, hogy hanyassal menjek haza, közölte, hogy mehetek a 15.05össel, holott 14.40-et írtunk. Erre fogtam magam, kiültem az egyik fakkba az udvaron, ügyelve arra, hogy a bejárati ajtóból ne lehessen meglátni, aztán bedugtam az mp4em, és vártam, hogy jöjjön.
Negyed óra múlva a telefonom kezdett csörögni - ő volt az, tudakolta, merre vagyok. A háttérből viszont nem a Tiszti öblös csendjét, hanem a kocsik süvítő zaját hallottam, és nagyot dobbant a szívem - kiment a buszmegbe.
Nem indultam rögtön utána, vártam még egy kicsit, majd, mikor nyikordulni hallottam az ajtót, felkeltem és bementem - biztos ő ért vissza. 
De nem, odabent csak Dani és Doki volt, Janónak és a cuccainak pedig se híre, se hamva. Végülis egymásra akadtunk, nem messze a buszmegtől, és megkaptam az e napi első csókomat. :P
Aztán, mikor már ott voltunk náluk, sikeresen bealudtam...
Láttam szegénykémen, hogy szivesebben csinálna valami élettelteli dolgot, meg hallottam anyuja hangján is, hogy néki sem tetszik, de a jövőben igyekszem nem így tenni, mert már engem is kiakasztott az eheti szánalmas lekvárságom.
To be countied. Next week. :)
Bye bye.
