Drámára kaptuk ezt a feladatot, kedden tudom meg, hogy jó lett-e, mindenesetre szerintem egész jó lett. :)
Pszichológiai elemzés – Ifj. Hamlet
Ifjabb Hamlet életének azon részéről, mely édesapja halála előtt történt, keveset tudunk, bár valószínűleg nagyrészt extrovertált és stabil, vagyis szangvinikus lehetett állapota, mert utalt rá, hogy akkor még kimutatta érzelmeit, a helyén tudta kezelni a dolgokat. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna dolgok, amik érzelmileg labilissá tették volna. Valószínűleg épp az önmegvalósítás-lépcsőfoka előtt állt az ifjú – a Maslow-piramis alapján -, hiszen megvolt a szeretet, a családi béke körülötte.
Mikor édesapja meghalt frusztráció lépett fel nála, melynek motiváló ereje bizonyos „szellemmel” való találkozása után csak nőtt, mivel az apjának bátyját vádolta gyilkossággal. Bár az sem kizárható, hogy édesapjának elvesztése akkora sokkot okozott az ifjabb Hamlet számára, hogy hallucinálni kezdett.
Frusztrációja méreggé, dühvé alakult, elzárkózott mások elől, majd bosszút kezdett forralni. Állapota melankolikussá vált, mindössze egyetlen személlyel osztotta meg titkait: a barátjával. Állítása szerint megpróbálta elmondani problémáját, támogatást kért volna tőle, ám a hölgy eltaszította magától, őrültnek nevezte, melyek után Hamlet még jobban elzárkózott, s visszasüllyedt az önfenntartás-túlélése elnevezésű lépcsőre. Viselkedését inkább a „gyermeki én” reagálásai jellemezték – különböző viták, konfliktusok, a főkamarás véletlen meggyilkolása. Ekkor a Hamlet már rég túl volt az agresszió fázisán, és a tettlegesség útjára lépett. Viselkedésében a Johan-ablak alapján nagyrészt rejtett területek voltak – állítása szerint, végig tudta, mit miért csinált, az őrültséget is csak színlelte.
Az egyre gyülemlő bizonyítékok hatására – melyek Claudius király gyilkosságára adtak alátámasztást – Hamlet már lépni akart, azonban a király száműzte őt Londonba, ahol kivégzés várt volna az „őrült” fiúra. Ám az, minden lelkiismeret furdalás nélkül az őt kísérő barátait végeztette ki, átírta a neveket az angol királynak szánt levélben.
Amint visszatért Dániába, ha lehet, dühe csak még inkább fokozódott, s elkeseredéssel vegyült – kedvese halálhírével találta magát szemben.
A temetés után nem sokkal Laertes – kedvesének bátyja – párbajra invitálta Hamletet, aki a kihívást gondolkodás nélkül elfogadta, mivel biztos volt magában, illetve abban, hogy elérkezett a bosszú pillanata.
Itt két dolgot is feltételezhetünk: flegmatikát ill. tényleges őrültséget. Hamlet mindenesetre a külvilág felé állítólagos flegmatikát mutatott, „őrültséget” színlelt, s végül véghez vitte bosszúját: megölte apjának bátyját.
