1. Verekedés a zongoraórán
Gombóc (Klößchen) megfontoltan lapozgatta "Zongoraiskoláját" - egy vastag, újság méretű könyvet.
"Különös" - gondolta. " Ezt a dalt eljátszani általában három percbe telik. Nálam ez eltart nyolc, tíz percig is. Mit számít ez?"
- Fogadok, a hangjegyek közti szüneteket is csokievésre használod - mondta Tarzan. - Elly megengedte?
Itt Elly Burkerre gondolt, Gombóc zongoratanárnőjére, akitől egy éve kellett elbúcsúznia, de a reményt azóta sem adta fel. Ez egy gyönyörű, csodálatos bizalom, legalábbis, ahogy Tarzan vélte. Gombóc ugyanis elfeledkezett erről a felindultságáról. Zongoraórára is csak azért járt, mert egyrészről a szülei ezt kívánták - és persze a zenei képzést is élvezte -, másrészről viszont Elly kedvessége miatt.
- Badarság! - duzzogott. - Zongoraórán igen kalóriaszegényen vagyunk. Talán ezért is játszon olyan lassan.
- Mi pedig lassan felhúzhatjuk a nyúlcipőt - nézte az órát Tarzan. - Már csak egy negyedórácska van a zongoraórából.
Kora délután volt, közbetlenül ebéd után. Afolyosókon és a lépcsőkön léptek visszhangzottak. Aki nem beteg volt vagy épp szobafogságra ítélt, az mind a városba akart menni, éspedig azonnal, egy percet sem vesztegetve a drága szabadidőből. Mivel az internátus a nagyvároson kívül feküdt, ahova Gombóc most annyira vágyott, illetve hát, muszáj volt mennie. Tarzan is ugyanoda tartott: Gabival és Karlal találkozót beszéltek meg.
Gombóc sóhajtozva pakolta el a "Zongorasuliját" egy mappába, majd mindkét barát elhagyta a Sasfészket, a kis bódét a második emeleten, amit közösen laknak. Amikor kiléptek a főépületből a szabadba, épp langyos szél fújt az udvaron. Március vége volt, a hó elolvadt, a nap sütött.
Folyt.köv. ^^
